Piros pettyes ruhácskában láttalak meg téged,
Esti szellő el-elkapta fehér köténykédet,
A szívemet hirtelenül valami átjárta,
Egyszeribe maga lett a világ legszebb lánya.

Illatozó erdők mélyén andalogva mentünk,
Mind a ketten maga meg én,
Vadvirágot szedtünk,
Egy rózsánál a legszebbnél összeért az ajkunk,
Csókolódzó gerlepárok úgy kacagtak rajtunk.