Nincs cserepes tanyám,
Se csűröm, se gulyám nincsen.
Kőből a nyoszolyám,
Nem különb a párnám nékem.
Az éjszaka a pártfogóm,
Zápor mossa a takaróm fehérre,
Mégis ezer pengő forint kitűzve a fejemre,
Hej, az igazi betyár,
Mégse kerül mindjárt kézre.

Hervad a falevél, ha megfújja a szél ősszel,
Hervadok magam is , hervad a szívem is érzem.
Csalfa leány kijátszotta, szerelmemet kikacagta, lenézte,
S az festi meg az orcámat bánatos fehére,
Hogy meg se bánthatom, meg se átkozhatom érte.

Merre a csalfa jár, szállj oda kismadár, szállj el:
Hangos bánatomat, fájdalmas sorsomat mond el.
Mondd el neki, nincsen ember, aki engem valahol is elérjen,
De hogy megcsalt, az a bánat utolért egészen...
Hulló falevele, temess el örökre engem.