Ezüsttükrös kávéházban üldögélek elmélázva, csöndesen.
Cigány húzza egy sarokba,
a másikban andalogva könnyezem.
Panaszkodnék, de nincs kinek,
bánatomat nem érti meg senki sem.
Gyere cigány, gyere,
néked elmondok egy bús emléket csendesen.

S ha lelkeden által szűrted,
vedd elő a hegedűdet,
hadd szóljon.
A világon mennyi bú van,
az mind ebben a négy húrban zokogjon.
/:Füstös, zenés kávéházba,
hadd boruljon minden gyászba dalodra.
S aki ezt a nótát hallja, leboruljon az asztalra zokogva.:/