Erdőszélén nagy a zsivaj, lárma,
Erdőszélén esküszik a cigányvajda lánya,
Táncra perdül, vígan dalol az egész cigányhad,
Csak egyedül a menyasszony arcán ül a bánat,
Arcán ül a bánat.

Szomorú a cigányvajda lánya,
Rejtett könnyét senki más csak édesanyja lássa,
Vigasztalja, felejtse el, felejtsd az a régit,
Édesanyám nekem az kell, az a rongyos régi,
Az a rongyos régi.

Már biz én azt a rongyost nem szánom,
Ez rangosabb ezüst pityke fityeg a dolmányán,
Azt a régit meg sem látnám, hisz semmije sincs néki,
De édesanyám nékem az kell az a rongyos régi,
Az a rongyos régi.