Cserfaerdő újra zöldül, új tavasz kél,
madár dalol a lombon.
Új virág van koszorúdban,
jöjj ki még a gyalogútra galambom.
Búcsúzzunk el, hisz szívednek
új csillagok integetnek,
Benne új vágyak lángolnak.
Érzem, napom lemenőben,
s ott nyugszom a temetőben maholnap.

Ne nézz vissza a múlt nyárba,
bú lakattal van bezárva az ablak.
A párkányát moha födte,
minek tudnád, hogy mögötte siratlak.
/:Mert a leány, valamennyi,
könnyen tudja elfeledni,
Illatos tavaszi álmát.
Azt a régi, hervadt rózsát,
mely nem illik tehozzád, mért sajnálnád?:/