Van egy ház a Tisza-parton,
ott becézett szelíd hangon, dalolt anyám régen.
Nincsen rajta cifra torony,
egyszerű kis szerény otthon, mégis legszebb nékem.
Abban élt az édesanyám,
elringatott sok éjszakán, ha került az álom.
Szíve első édes vágya,
ott ébredt a boldogságra,(és) sírt az első fájó csalódáskor.
Szomorúfűz lombos ága,
ráhajolt a kedves házra, öreg Tisza-partra.
Halkan síró falevelek,
Szinte látom, hogy peregnek, elmerengek rajta.
Az a ház még most is ott áll,
minden emlék úgy muzsikál, úgy mesél, mint régen.
Amikor még anyám dalolt,
Szép mesékkel fölém hajolt, gyermekkorom boldog idejében.