Te vagy nékem az, az asszony, akitől a boldogságot kaptam,
Mégis te vagy az, az asszony, akinek én oly' keveset adtam,
Te vagy az a fénylő csillag, aki mindig fent ragyog az égen,
Aki hogyha eltévedek, megmutatja a jó utat nékem.
Te, vagy aki otthon sírtál én meg közben a világom-éltem,
Tudtam azt, hogy egy jó szavam elég lesz,
hogy megbocsásd a vétkem,
Lehajtom most a fejemet, szeretném,
ha meg is szidnál engem,
Olyan asszony vagy te nékem,
amilyet én meg sem érdemeltem.