Künn a pusztán szántok vetek, kezem, lábam fáradt.
Téged pedig az uraság, viganóban járat.
Becsületet feláldoztad, de én ezért nem átkozlak.
Miért is átkoználak,
Hiszen a pénz patikára kellett az anyádnak.
Bimbó voltál, hogy letépett a te uraságod.
Megun, aztán eldob téged,
Mint egy szál virágot.
Úgy hívnak majd penészvirág,
Újjal mutat rád a világ.
Sírsz hol nem is látnak,
Ha valaki követ dob rád,
Én karomba zárlak.