Gyere velem az erdőbe kék ibolyát szedni,
Oda, hol a rigó fészkel, nem is olyan messzi,
Ott a csöndes lombsuttogás, rigófütty elmondja,
Hogy a te két szép szemednek,
szerelmednek vagyok a bolondja.
Mikor onnan visszatérünk, megrakva virággal,
Tudom, érzem, nem cserélünk az egész világgal.
Mert ott, ahol senki se lát, csak az a jó Isten:
Megsúgod, hogy te is szeretsz,
s enyém leszel édes, drága kincsem.