Bánk bán: Hazám, hazám

Mint száműzött, ki vándorol a sűrű éjen át,
S vad förgetegben nem lelé, vezérlő csillagát,
Az emberszív is úgy bolyong, oly egyes-egyedül,
Úgy tépi künn az orkán, mint az önvád itt belül.
Csak egy nagy érzés éltetett, sok gond és gyász alatt,
Hogy szent hazám és hős nevem, szeplőtlen megmarad.
Most mind a kettő orvosra vár, s míg itt töprenkedem,
Hazám borítja szemfödél, s elvész becsületem!
Hazám, hazám, te mindenem!
Tudom, hogy mindenem neked köszönhetem.
Arany mezők, ezüst folyók,
hős vértől ázottak, könnytől áradók.
Sajgó sebét felejti Bánk, zokog,
de szolgálja népe szent javát.
Magyar hazám, te mindenem! Te érted bátran meghalok,
Te Szent Magyar hazám!
(az utolsó három sor másik változata)
Magyar hazám, megáldalak!
Szép érted élni, érted halni,
Te hős magyar hazám!